Történetünk egy Nyugat-magyarországi multinál zajlott le.

Történt, hogy az adott cég leépítés hajtott végre. A leépítés keretében elküldtek magyarokat, magyar nyugdíjasokat és harmadik országból érkezett munkavállalókat is.

Történet eddig semmilyen érdekességet nem mutat.

A megtörtént eset most kezd érdekessé válni, ugyanis a harmadik országból érkező kollégát az elküldése után 3 nappal vissza is vette a cég. Legszebb az egészben, hogy ugyanabba a csarnokba és ugyanabba a műszakba helyzeték vissza. Magyar kollégák nem értették a helyzetet.

E témában kérdéseket tettek fel a munkáltatónak.

A válaszokból kiderült, hogy a kolléganő nem akart hazautazni, pedig a munkáltató – elmondása alapján – még a repülőjegyet is megvásárolta.
Munkáltató tájékoztatása arról szólt, hogy szociálisan és humanitáriusan mennyire érzékeny és együttérző a kolléganővel. Egyébként sem nézett volna ki túl jól, ha kitesz az utcára, ellátás és fedél nélkül egy harmadik országból érkezett embert. Ráadásul a kolléganő elmondta a munkáltatónak, hogy az ő országában milyen rosszul bánnak a nőkkel.

Felmerült a kérdés, hogy a magyar munkavállalókkal is ennyire együttérző a munkáltató?
Kiderült, hogy semmilyen empátiát nem gyakorol a munkáltató a munkáját elvesztő magyar kollégákkal szemben. Feltételezhetően azt gondolja, hogy a magyar munkáját elveszítő kollégának nem lesz problémája a számlák befizetésével, nem okoz gondot ételt tenni az asztalra és nem kerülhet utcára.

Hát nem…

Gyorsan tegyük hozzá, hogy a magyar szociális ellátórendszer biztonságot ad és minden magyarnak 10 millió forint megtakarítása van, amivel nyugodtan és kényelmesen átvészeli a munkanélküliség időszakát.