Melegszünetek, védőital

Nincs abban semmi furcsaság, hogy nyáron elkezd minket érdekelni a munkahelyen az egyre melegedő időjárás mellett a hőmérséklet okozta nehézségek, a munkáltatók ezzel kapcsolatos felelőssége és nyilván a munkavállalók jogai.

Az egyre melegebbek az évszakok, egyre forróbb nyarak mellett több, mint időszerű kérdés, hogy mit lehet illetve mit KELL tenni!.

A munkahelyek egy részében van valamiféle klimatizálás, de jellemzően ezeken a helyeken is inkább nehézségek vannak a megfelelő, az elviselhető, uram bocsá' a kellemes klíma megteremtésével.

Sok technológia alapvetően hőközléssel működik (főzés, olvasztás, melegformázások, vulkanizálás, stb.), kifejezetten hőtermeléssel, sőt hulladék-hő keletkezéssel járnak együtt. Nem is beszélve a kültéri munkákról akár az utak mellett vagy a közlekedésben, de egy építkezéseken vagy a mezőgazdaságban belátható, hogy az ott dolgozók számára kifejezetten nehéz a kánikulák beköszönte, a direkt napsütés, a hőség.

lost-places-1798641_960_720.jpg

A melegben végzett munka fizikailag megterhelő, sőt, kifejezetten veszélyes lehet! Nő a baleseti kockázat, mert c
sökken a koncentráció. A szervezetet fiziológiailag megviselheti a folyadékvesztés, ami keringési, légzési problémákhoz vezet. Komolyan csökken a teljesítmény, ami miatt a munkáltatóknak is érdemes foglalkozni a kérdéssel, és nem fegyelmi kérdést csinálni abból, ha lassabban megy a munka.

Magyarországon a 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet foglalkozik a melegben végzett munka szabályozásával. Érdemes behatóbban tanulmányozni a rendeletet, hiszen számos munkavédelmi szabályt rögzít még. Nem csak a melegben, de a hidegben végzett munka szabályaival is foglalkozik, fontosak lehetnek még a pihenőhelyiségek, szociális helyiségek kialakításának a minimumfeltételei is.

Hogy meleg van-e, e tekintetben a kulcs a KEH, azaz a korrigált, effektív hőmérséklet, ami ha 24 °C felett van, akkor a rendeletben szükséges intézkedéseket a munkáltató meg kell tegye.

Mit jelent pontosan a KEH?

keff.png

Egyfajta hőérzet. Mennyire érezzük melegnek a környezetet. A hőmérséklet mellett a levegő páratartalma és a légsebesség is befolyásolja, mennyire érezzük melegnek a környezetet. Például egy 24 °C-os hőmérsékletet melegnek érzünk, ha magas a páratartalom, de egyesek akár hűvösnek, ha a levegő nagyon száraz. Ha mozog egy kicsit a levegő, akkor akár melegebb hőmérséklet is kellemesnek hathat. Szóval a KEH egyfajta testi hőérzékelés.

Például ha egy munkahelyen nem mozog vagy csak alig mozog a levegő, akkor egy páratartalmat és hőmérsékletet mérni képes eszközzel (ilyesmi egyre elterjedtebb) könnyen megállapítható, hogy szükség van-e védelmi intézkedésekre. 
A három érték ismeretében az alábbi táblázat alapján megbecsülhető az KEH értéke.

kef-tabla.png


Ha pedig a rendelet szerint meleg van akkor:

 

A munkaidő részeként óránként legalább 5, de legfeljebb 10 perces pihenőidőt kell közbeiktatni!

A munkáltatónak a munkavállalók részére igény szerint, de legalább félóránként védőitalt kell biztosítani. A folyadékveszteséget általában 14-16 °C hőmérsékletű ivóvízzel kell pótolni. E célra alkalmas azonos hőmérsékletű ízesített, alkoholmentes ital is, amelynek cukortartalma az ital 4 súlyszázalékát nem haladja meg, vagy amely mesterséges édesítőszerrel ízesített.

 

MIVEL A "MELEGSZÜNET" A MUNKAIDŐ RÉSZE, EZÉRT AZT TILOS LEDOLGOZTATNI!

Ha pedig valaki bejelentést szeretne tenni, mert egy munkáltató megsérti ezeket a szabályokat, akkor az alábbi linken megtalálja az illetékes hatóság elérhetőségeit:

.: Technológiai és Ipari Minisztérium - Munkavédelem - Foglalkoztatás-felügyelet :. (gov.hu)